fogászati kezelésekNem is értem, hogy sógorom hogyan hanyagolhatta el annyira a fogait, hogy harminc éves korára lógni kezdett az egyik, ráadásul elöl. Persze ő állítja, hogy odafigyelt a rendszeres fogápolásra és megtett mindent amit tudott, de szerintem feltűnőnek kellett lenni annak, hogy elkezdődik a fogínysorvadás. Most persze elkezdett keresgélni megoldásokat, remélem sikerül is találni neki. Jelenleg lakóhelye környékén keresi fel a fogorvost, aki ha szerencséje van tud majd valamit kezdeni a mozgó fogával. Ha ott nem talál megfelelő fogászatot, akkor azonban muszáj lesz elutaznia hozzánk, hogy el tudjuk kísérni a budapesti fogászati rendelőbe, ahová mi is járunk. Ott úgy emlékszem találkoztam már egy középkorú hölggyel aki hasonló problémával érkezett a fogorvoshoz, aki segített fogát rögzíteni. A folyamat persze nem volt rövid, mert több lépésben lehetet csak a fogrögzítést megcsinálni, a csontágy regenerációja pedig akár fél évig is eltarthatott. Mivel engem akkor nem izgatott a téma nem is tudom mi lett a fog sorsa, de gondolom a fogorvos tudásának köszönhetően sikerült megmenteni.

 

Leave a Reply

 

Theme by HermesThemes

Copyright © 2018 Azert7. All Rights Reserved